Az ügy/intéz/ő
Így 2019-ben, a nagyon fejlett online banking mellett is előfordulhat néha, hogy személyesen kell befáradni a bankfiókba valamilyen ügyintézés végett. Velem is ez történt a napokban.
Belépés után olyasmi kép fogadott, amire számítottam, több ügyintézésre váró volt bent, mint ügyintéző. Ugyan nem készültem 3 napi hideg élelemmel és sátorral, de sejtettem, hogy aznap később ebédelek.
Odaértem a számhúzó automatához. Sikeresen kiválasztottam, milyen témakörben szeretnék ügyet intézni és kértem a sorszámot. Öko automata, papírt nem ad. Nekem tetszik az ötlet, megjegyzek én egy számot, vagy beleírom a telefonba jegyzetnek. Akinek nincs esze, legyen notesze.
Nagyon kedvesen megkérdezte a gép, hogy hogyan szólíthatnak? Gondoltam beírom, hogy " a nevemen", de aztán nem éltem eme hatalmas poén fricska nyújtotta lehetőséggel és az anonimitást választottam.
Elindultam a pult felé, ahol emlékeim szerint olyan típusú ügyeket intéznek, mint amiért én is jöttem. Amikor odaértem, a klasszikus NDK pornófilmek koreográfiájára hasonlító szituáció fogadott, azaz egyetlen egy Hölgy ügyintéző várta, hogy 6-7 férfi ügyeit elintézhesse. El is gondolkoztam rajta, hogy a 70-es évek Berlinje milyen érdekes hely lehetett, hiszen a villanyóra leolvasás olyan veszélyes munka volt, hogy csak férfiak végezték és csoportokban jártak. Furcsa párhuzam, hogy csak azokat a leolvasási szituációkat rögzítették az utókornak, ahol az egy szem háziasszony volt csak otthon. Régi szép idők, mindegy is...
A következő 40 percben egy nagyon kellemes randevút töltöttem a telefonommal, s már majdnem kellemetlennek éreztem, amikor megjelent a sorszámom a kijelzőn. Odaléptem a pulthoz. Csupán annyi időm volt, hogy köszöntöttem a Hölgyet, s belekezdtem, hogy miért vagyok itt, amikor egy másik kan, azaz egy szintén banki alkalmazott Úr betoppant a vadászterületemre, s elvonta a Hölgy figyelmét.
Egyszer egy közlekedés mérnök azt mondta, hogy a gyalogos átkelők lámpáit másfél percnél hosszabb piros jelzésre nem szokták beállítani, mert akkorra a gyalogosok türelmetlenek lesznek és átmennek rajta. Én is ennyi időt hagytam a kedves kolléga Úrnak. Úgy egy méterre zajlott tőlem az esemény, leolvastam a nevét az ingzseben elhelyezett névkártyáról, s akcióba léptem.
- Üdvözlöm, kedves x,y, megismer?- szóltam neki olyan hangerővel, hogy biztosan meghallja. Neve hallatán felnézett a papírból, amin a kolléganőjének, az én kedves ügyintézőmnek magyarázott valamit, s rendkívül udvarias módon visszakérdezett.
- Kellene?
- Csalódottan veszem tudomásul, ha nem, de sebaj, bemutatkozom újból.
Kezet nyújtottam felé s annyit mondtam: - Én vagyok az ügyfél. Bizonyára találkozott már velem.
A kézfogás elmaradt, hallottam az agytekervények csikorgását, hogy most próbálja összerakni magában, hogy mi is történik. Pár másodpercig néztük egymást, mint Noé meg a harmadik teve, s mivel nem az én hátamon volt a púp, így folytattam:
- Az én sorszámom van a kijelzőn ehhez a pulthoz rendelve, ahol szemmel láthatóan a Hölgy az ügyintéző. Tehát, Ön vagy rossz helyen van itt vagy rossz időben. Megkérem, hogy távozzon, hogy az ügyintéző végezhesse a dolgát, ami jelenleg az, hogy velem foglalkozik. Köszönöm!
A hirtelen támadt csendből már tudtam, hogy más is hallotta a mondataimat. Éreztem a biztonsági őr szúrós tekintetét magamon, ahogyan a háta távolodik el a faltól, amit eddig támasztott, s azon rimánkodik, hogy a mai napja is eseménymentes legyen.
Aki átélt vagy legalább látott már tizenegyes párbajt, el tudja képzelni, mit érezhet az, akinek a kihagyott büntetőjén úszik el a továbbjutás vagy a kupa. Valami ilyesmi játszódhatott le a kedves Úr fejében is, amikor rájött, hogy én győztem, s annyit mondott: - Elnézést. Ha végzett, visszajövök.
Rendkívül jó hangulatban telt a következő öt-hét perc, amíg elintéztem az ügyemet. Kifelé menet valaki még odaszólt, hogy mit képzelek én, hogy ezt megengedem magamnak. Válaszolhattam volna, végül nem tettem, de azt mondtam volna neki, hogy ahelyett, hogy azzal foglalkozik, hogy én mit képzelek magamról, miért nem azt kérdezi, hogyan juthat el ő is arra a szintre, hogy kiálljon magáért.
Egy szülő kétféleképpen nevelheti a gyerekét, amikor egy kilométer hosszú sorban állnak a boltban a pénztárra várva.
Az egyik út: - kisfiam, kivárjuk ezt a sort türelmesen akármeddig tart.
A másik út: - Kedves üzletvezető asszony, nyissanak már meg egy két pénztárat, így holnap is itt fogunk állni!
Mit gondoltok, melyik gyermek fog jobban érvényesülni az életben?
TALÁLD MEG A TÖKEIDET! Nem tudod, hol hagytad el őket?
https://www.marketinglegenda.hu/konzultacio/
Segítünk!